2011. aug. 11.

először csak kicsiben !

honnan jött öcsémnek az ötlet, nem tudom. honnan jött az a részletekbe menő tudás a szőlőművelés különleges csínjairól-bínjairól azt meg pláne nem tudom. magam is csak döbbenettel és ámulattal álltam előtte. ami viszont tény, hogy tavaly, abban a rémes 2010-es évjáratban, nyáron, úgy döntött felfog néhány oszlopközt a korábban említett fiatal pinot noir és kékfrankos ültetvényből, és saját szájíz szerint termeszt néhány kilónyi szőlőt. pár trükköt, technikát bevetve, az eredmény nem is lett rossz. értem ez alatt a 18-20 közti cukorfokot és a kékfrankosnál a szép színanyagokat. a két tételből aztán borok születtek, leginkább tapasztalatgyűjtési céllal, már amennyire lehet ezt mondani10-20-30 liter bornál. bár én nem vettem részt aktívan a borkezelésben, viszont sokat beszélegettünk erről a témáról, meg a tapasztalatokról és asszem ekkor volt szó először távlati tervekről is. innen visszanézve most azt mondanám, az utazásunk akkor elkezdődött.

2011. aug. 10.

nem is most kezdődött...


most itt vagyunk 2011 augusztusának elején, közepén, de a történet azért kissé régebben kezdődött. vagy mondjuk úgy régebben érlelődik. a következő néhány poszt erről az időszakról fog szólni, nemcsak nektek, hanem tulajdonképpen magunknak is megörökítve a korábbi eseményeket, élményeket és gondolatokat.

az újbóli ismerkedés Nagyrédével és a rédei szőlőkkel, borokkal valamikor 2003-2004 környékén indult. ekkor határozta el a lelkes hegyközség jónéhány lelkes borosgazdával karöltve, hogy szezonnyitóként, egyfajta majálisként, minden év május 1-én megrendezik a "nyitott pincék napját". mondhatni rendszeres résztvevői voltunk az eseménynek, jó volt együtt örülni és beszélgetni a többi vendéggel és a gazdákkal a szőlőről, a borról, a pincékről és úgy általában mindenről. íme egy kép rólunk ebből az időből :)


ugyanekkor volt, hogy a vörösborok piaca elképesztő föllendülésben volt és a kormány is újra beindította a szőlőtelepítési támogatásokat. szüleink ezt a hullámot meglovagolva belevágtak 2,3 hektár kékszőlő telepítésébe, azzal a szándékkal is, hogy az elöregedett ültetvényeiket pótolják-kiváltsák.
frissen telepített pinot noir, jobboldalt az idősebb kékfrankos szélső sora
és tessék, így nézett ki annak idején ezeknek a fiatal szőlőknek a termése

pinot noir kékfrankos





















 de még ez sem ébresztett bennünk vágyat a visszatérésre, saját birtok alapítására vagy egyáltalán a szőlővel és borral való foglalatoskodásra. sőt ezek után jött csak a feketeleves... valamiért az ezt követő években Nagyrédén elképesztő módon visszaesett a kékszőlők felvásárlási ára, amit tetézett a bortörvény újabb módosítása, melyben a korábbi módosítással ellentétben mátrai borvidéken a kékszőlők ismét kiestek a pixisből... szétesett a korábban közel 1000 embernek munkát és a kiskerti-háztáji termények felvásárlásán keresztül még sokkal többnek kiegészítő jövedelmet biztosító helyi téesz is. az unióba lépés után pedig megindult az ültetvények gyakorlatilag esztelen, akár támogatással akár támogatás nélkül történő kivágása is. ez az elmúlt 2-3 évben olyan mértéket öltött, hogy a valaha kb 900 hektárnyi(!) szőlőültetvény terület a harmadára esett vissza, a határ kiüresedett, elhanyagolódott, elgazosodott. a mai látvány még a külső szemlélőnek is katasztrófális, a múlt ismeretében pedig egyenesen siralmas.

az ötlet a szőlészkedés-borászkodás újraindítására - mindezen körülmények ismeretében vagy ellenére - öcsém fejében fogalmazódott meg, nem is tudom mikor. talán majd valamikor egy másik posztban ő is leírja mik voltak a gondolatai, milyen motivációk vezették ide. viszont az alaptétel, hogy ugyanezen a tájon, ugyanazokban a dűlőkben ahol fölnőttünk, ugyanazokban a pincékben ahol a rédeiek 50-100 éve borászkodnak, valami egészen más megközelítéssel, egészen mást, egészen máshogy megfogalmazva csinálni, bevallom nekem is nagyon megtetszett...

2011. aug. 8.

beköszöntő

kik vagyunk ? néhány föllelkesült fiatal akik belefáradtak a modern világ pörgésébe, a nagyváros zajába blá blá blá ... szokványos történet lenne ez így. valójában esetünkben épp fordítva történt. mi itt nőttünk föl. óriási kertekben, kalandra csábító, nyitott kúria-parkokban, végeláthatatlannak tűnő szőlők sorai közt. megtanultuk, hogy tavasztól őszig nem sok idő jut egyébre. munka a kertben, a szőlőben. nyári munka a helyi téeszben, ha egy kis zsebpénzt akartunk, mert a szüleink nem osztottak csak úgy azért pénzt mert valamit megcsináltunk a családi gazdaságban. ez tulképp minimum elvárás volt. bevallom néha már nagyon utáltam, és határozottan el akartam szakadni onnan. nos ez igen jól sikerült... 310 km-re estem a töviről hegyire belém ivódott rédei lankáktól, de öcsém is Budapestig szaladt :) még a bort sem szerettem igazán. zsenge ifjúkorom bulizásainak alapkövei a kommersz rövidek voltak gyengécske hazai sörökkel kísérve... (erről azért majd dobok egy külön szösszenetet !) de a belém ültetett szőlőtő iszonyat erős gyökereket eresztett, nagyon nagyon mélyre. éveken át bírta a kopaszra metszést, tűrte a szárazságot és gondatlanságot. végül mégis szárba szökkent és szép gondolatok tömegét lengette felém levelein. már 5-6 éve, Szilvinek a feleségemnek nem kis hatására elkezdtem, elkezdtünk gondolkodni a bor-kereskedelmi tevékenység beindításán, pl a skandináv országok irányába. vagy kicsit később, elkezdtük számolgatni egy középméretű szőlőbirtok és borászat létrehozásának költségeit, bevételeit, hasznait. és mindeközben elkezdtük kóstolgatni a magyar borok kimeríthetetlen tárházának tételeit. eleinte, kispénzű közalkalmazottként, ifjú házasként persze csak az olcsó kategóriát. majd aztán egyre följebb kapaszkodva már a jobb és nevesebb vagy nevesebb de nem biztos hogy jobb borokat is. aztán egyszercsak...